Párkapcsolati veszteségek: szakítás, és gyász

Párkapcsolati veszteségek szakítás és gyász„Úgy érzem, nem tudok nélküle élni.”

„Mióta elveszítettem, úgy érzem fél ember vagyok.”

Depresszió, kiábrándultság, szociális elszigetelődés.

Egy párkapcsolat megszűnése mindkét fél számára nagy veszteség még akkor is, ha az már hosszú ideje nem működik. A szakítás szimbolikusan azt jelenti, nem szeretném veled megosztani életemet, örömömet, problémáimat. Amennyiben egy hosszú ideig tartó párkapcsolatnak az egyik fél halála vet véget, a veszteség még nagyobb: egy jól működő párkapcsolatot kell elgyászolni kedvesünk elgyászolásával együtt. A gyász mindenki esetében ugyanolyan módon megy végbe, melyről többet itt olvashat.

A párkapcsolat két ember közötti együttműködés, amely megszűnése a két ember közötti együttműködésre való képtelenséget is jelenti. Sok esetben a szakítást a hibák megkeresése és a másik hibáztatása követi. Mindkét fél érezheti úgy, mindent megtett kapcsolatuk megmentéséért párjukkal ellentétben.

Egy párkapcsolatban a két fél kölcsönösen hat egymásra, ezért sosem állapítható meg, kinek a hibájából romlott el. Csupán annyit lehet mondani: úgy hatottak egymásra, hogy az a párkapcsolat vége felé sodorta őket. A hibáztatások abban segítenek, hogy saját felelősségünk miatti bűntudatot csökkenteni tudjuk.

A szakítást követően akkor lehet érzelmileg is lezárni egy kapcsolatot, ha mindkét fél felismeri saját felelősségét annak elromlásában és fel tudja azt vállalni a másik előtt. Egyébként örökké tartó beforratlan sebek maradhatnak, melyek minden későbbi párkapcsolatban éreztetni fogják hatásukat.

A szakításnak számtalan oka lehet:

  • összeegyeztethetetlen nézetek,
  • elköteleződéstől való félelem,
  • kompromisszumképtelenség, rugalmatlanság,
  • érzelmi közelségre való képtelenség,
  • előrevetített félelmek,….stb.

Egy komoly kapcsolat véget érése utáni túlzó kifelé fordulás (pl. sok szórakozás, új párkapcsolatba való menekülés…stb.) sem természetes, rendszerint a gyásszal és veszteséggel való szembenézés képtelenségét jelzi.

Partner elhalálozása után nehéz újra nyitottá válni mások felé, mert az új párkapcsolat sosem lesz olyan, mint a régi, viszont folyton összehasonlítjuk vele. Ez időnkét megmérgezheti a friss kapcsolatokat, mert nagyon megterhelő tud lenni a korábbi partner árnyékában élni.

A párterápia a kapcsolatok lezárásában éppúgy tud segítséget nyújtani, mint új kapcsolat esetén a megelőző kapcsolatokból származó sebek és elvárások feloldásában.

Ha úgy érzi nem tudnak egyedül megbirkózni párkapcsolatuk felbomlásával, vagy társa elvesztésével, forduljon hozzánk bizalommal és jelentkezzen. Minden ember számára óriási veszteség a kapcsolat megszűnése, de ez nem jelenti azt, hogy feltétlenül örökre le kell mondania a kiegyensúlyozott partneri viszonyról.

A párterápia segítségével azonosíthatóak azok a problémák, amik nem az adott kapcsolatból származtak, hanem korábbiakban szerzett sebek. Párkapcsolat lezárásakor a terápiás megsegítés az egyéni felelősségek és az együttműködés zavarainak feltárásával tud hozzájárulni a veszteségek feldolgozásához ahhoz, az elváló, vagy egyedül maradt személy(ek) egész és boldog életet élhessen(ek).

 

Hívjon bennünket, ha készen áll a változásra!