Adj szót fájdalmadnak; a bánat, amely nem beszél, addig szorítja a megterhelt szívet, amíg az megszakad (Shakespeare: Macbeth)

Szeretteink elvesztése mély fájdalommal tölt el minket. A gyász mélysége az elvesztett személlyel való kapcsolat erősségének és fontosságának függvényében érzékelhető.

Életünk során szinte mindnyájan szembesülünk hozzátartozóink elvesztésével. Napjainkban azonban talán nehezebb ezzel szembenéznünk, mint korábbi korok embereinek. Régebben a gyászolót segítette a közösség, amely számos formában segített “hangot adni” a fájdalomnak. A virrasztás, siratás, halotti tor, gyászviselet nemcsak lehetővé, hanem elvárttá, szinte kötelezővé is tette, hogy az emberek elveszített szeretteiket meggyászolják. Napjaink kultúrája azonban a hallgatás falát emelte a halál és a gyász köré.

A gyász nem közösségi kérdés immár: az ismerősök a “fogadd őszinte részvétemet” jellegű kényszeredett mondatok után igyekeznek elkerülni a halálesettel kapcsolatos beszélgetéseket. Hallgat a közösség – s hallgatnak a gyászolók is. Egy haláleset után a legtöbb ember ma már mihamarabb visszatér a munkájához, nem visel gyászruhát – igyekszik úgy élni tovább, mintha semmi sem történt volna.

Régebben “gyászévről” beszéltek, s ebben ősi bölcsesség rejlett: legalább egy év kell ahhoz, hogy a gyászoló megéljen minden évfordulót (karácsonyt, születésnapokat, házassági évfordulót) anélkül, akivel ezeket egykor együtt ünnepelték. Bár a gyász feldolgozásának időtartama egyénileg is változhat, általában legalább ennyi időre van szükség a gyász feldolgozásához.

A gyásznak lélektanilag több szakasza is van:

  • Sokk reakció, a túlélő nem akarja elhinni, hogy a szeretett személy meghalt, tagadja a halál tényét.
  • A fájdalom átélésének hárítása. A tagadás egy jól ismert elhárító mechanizmus, abban segít, hogy a realitással ne kelljen szembe nézni, így attól megvédje a személyt (Amit tagadok az nincs, ha nem beszélünk a gondokról, akkor azok nincsenek is. Ha nem beszélünk szeretteink haláláról, akkor mintha nem is haltak volna meg.)
  • Veszteség és elhagyatottság érzése.
  • Kétségbeesés, mely járhat depresszióval, bűntudattal, haraggal, feszültséggel.

A gyász jellemzői:

  • Depresszió, kiüresedés, magányosság, vigasztalhatatlanság érzése.
  • A külvilág és a korábbi tevékenységek iránti érdeklődés elvesztése.
  • Társas kapcsolatok elhanyagolása.
  • Apátia.
  • Hallucinációk, főleg az elvesztett személlyel, deperszonalizáció.
  • Pszichoszomatikus tünetek, betegségtudat kialakulása.
  • A veszteség okozta mély fájdalom szomorúsághoz, érzéketlenséghez, és olyan lelki problémákhoz vezet, melyek megegyeznek a depresszió tüneteivel.

Szeretteink meggyászolása természetes folyamat. A gyász okozta stresszel való megküzdésnek megvannak a normális szakaszai.

A gyászmunka segítségével, egy idő után megbékélhetünk veszteségeinkkel és új mederbe terelhetjük életünket, ennek a folyamatnak a része, az elfogadás, és a feldolgozás.

Elfogadás
A váratlanul felbukkanó, kontrollálhatatlannak tűnő érzések és gondolatok helyét egyre inkább a tudatos emlékezés veszi át. A fájdalmas emlékek mellett egyre több már a szép emlék is. A gyásszal kapcsolatos tünetek erőssége már enyhébb, mint a kezdeti időszakban. A szép élményekbe már kevésbé vegyül fájdalom. Míg korábban a gyászoló úgy érezte, hogy ennek a fájdalomnak sohasem lesz vége, most már egyre inkább felerősödik benne az az érzés, hogy sikerül majd újraszerveznie az életét.

Feldolgozás
A gyász feldolgozása az élet újraszervezését jelenti. A gyász valójában akkor tekinthető “feldolgozottnak”, ha a gyászoló képessé válik arra, hogy életét folytatni tudja – immár együtt élve azzal a tudattal, hogy ezt szerettének hiányában kell megtennie. Visszatér a világ iránti nyitottság is: felelevenedhetnek, megerősödhetnek régebbi kapcsolatok, s ebben az időszakban a legtöbben már nem zárkóznak el az új emberi kapcsolatoktól sem. Felerősödik a jövőre irányultság: míg a gyász kezdeti időszakában a gyászoló csak a múltra tudott gondolni, később csak a jelenben élt, ebben az időszakban már újra képes terveket szőni, s ezeket megvalósítani.

A gyászmunkában, a veszteség feldolgozásában segíthet a szakember. 

Kollégáink őszinte együttérzéssel várják jelentkezését egyéni és csoportos terápiába.

A csoportban lehetőség van a sorstársakkal való őszinte, szeretetteljes beszélgetésekre, és egymást segítve kerülhetünk közelebb a gyász feldolgozásához, a csoportban az alábbi témákkal is foglalkozunk:

  • Életút áttekintés a veszteségek tükrében.
  • A halálhoz való viszonyunk.
  • Tematikus beszélgetések a csoportban, megszentelt figyelem egymásért.
  • Helyzetgyakorlatok, pszichodramatikus elemek
  • Mozgás, tánc, zene, képzőművészet alkalmazása a csoportban

Nagyon fontos, hogy engedélyezzük magunknak és szeretteinknek, a gyász megélését, de ha úgy tapasztaljuk, hogy a gyász elhúzódik, vagy patológiás, okvetlenül kérjünk, vagy ajánljuk fel a segítséget a rászorulóknak.

Szeretettel várjuk jelentkezésüket!

Mély együttérzéssel várom jelentkezését.

Scroll to Top