,,Nyitottsággal vágtam bele a pszichodrámába, és rengeteg kérdéssel (Mi az a családállítás? Hogyan fogok megnyílni ennyi ember előtt? Mi fog velem, velünk történni itt?). A dráma kezdetekor, másfél évvel ezelőtt nem is gondoltam volna, hogy ilyesmi történhet, mert olyan élményekkel, tapasztalatokkal lettem gazdagabb, amiknek a létezéséről nem is tudtam ezelőtt. Többek között megtapasztaltam, hogy az évek alatt felgyülemlett belső feszültség feloldható, mint a magány érzése, sértődöttség, belső konfliktusok. Megismertem jobban önmagam, megismertem probléma megoldó képességem, megtapasztaltam, hogyan segíthetek másoknak, és örömmel tapasztaltam, hogy ők is arra a rendre, békére törekszenek, mint én. Érdekes, hogy a dráma során a csoport tagjainak éppen úgy kívántam, hogy örömük legyen, hogy megoldják a feszültségüket, fájdalmukat, konfliktusaikat, mint ahogy én vágytam rá, és úgy éreztem, képes vagyok nekik segíteni. A dráma során a csoportban olyan mély elfogadást tapasztaltam, melyben mindannyian tudtunk fejlődni, és ledönteni a korlátainkat. Nemcsak a pszichodráma volt élmény, hanem az, hogy a fejlődés szinte automatikusan megmutatkozott napról napra a magánéletemben, a munkahelyemen, az iskolában, a családomban, a környezetemben. Így az életminőségem sokat javult, és sokkal elégedettebbé váltam, nőtt az önbecsülésem, és most már tudom, hogyan lehetek mások és magam számára is inkább ajándék, mintsem teher. “
“Számomra a pszichodráma az önmagammal való folyamatos küzdelmet, illetve annak jelentős (újabb) lépcsőfokait jelentette. Annak a küzdelmét, hogy ne akarjak megfutamodni a mások irányába történő önfeltárásom, érzéseim kifejtése, megmutatása elől, ezzel együtt ne akarjak elszaladni saját magam elől sem, merjek mélyebbre nézni, összezavarodni, merjem “fájni” hagyni, azt megmutatni és megélni. Mindehhez erőt kaptam a társaimtól, s bár még csak a hosszú út elején járok, most már tudom, hogy ezen végigmenni nem teher, hanem ellenkezőleg: a terhek alóli felszabaduláshoz vezet.”
“… Ezek tuti szívtak valamit… Gondoltam, miután túl voltam a Zsuzsival és Zsolttal való bejelentkező beszélgetésen. Olyan gyanús volt az áradó lelkesedésük. Mélyen, valójában kimért komolysággal azt vártam, hogy a drámán majd pellengérre állítjuk rejtegetett, féltett történeteinket.
És most azt hiszem én is beszívtam. Beszívtam és ki is fújtam valamit a régről cipelt terhekből, félelmekből épp úgy, mint a ki nem mondott vágyakból, álmokból, és meg nem élt érzelmekből.
Hálás vagyok Zsuzsinak és Zsoltnak azért a vezetésért, szeretetért, és számtalan jobbnál jobb játékért, amiben megjárhattam káoszom kellős közepét, megélhettem a fellélegzés örömét, és új szemmel lettem képes nézni az életem eseményeire, magamra, és a körülöttem lévő világra. Hálás vagyok a csoportban megélt támogató, gyógyító figyelemért, azért a 11 bátor emberért, akikkel olyan jó volt a csend, a nevetés és az ölelés az elmúlt másfél évben.”
“Rengeteget tanultam ezalatt a másfél év alatt. Minden alkalommal meghökkentett, hogy a csoportban mennyire hasonló problémákat élünk meg, annak ellenére, hogy mindenki teljesen máshonnan jön. Úgy érzem hatalmas erőt képviselünk együtt és nagyon nagy energiákat tudunk megmozgatni. Olyanokat, amelyeket eddig még csak nem is sejtettem, hogy egyáltalán léteznek.
A mindennapos életemben is érzem a pozitív hatásokat. Egyre jobban tudok kívülről rálátni a dolgaimra és olyan relációkat értek meg a kapcsolataimban, amiket korábban sosem. Nem lettem más ember, de úgy gondolom kezdek megtanulni igazán érezni és átérezni dolgokat saját magammal és másokkal kapcsolatban is. A környezetem is egyértelműen visszajelzi a fejlődést, aminek igazán örülök.”
“Köszönet Zsuzsának és Zsoltnak ezért a fantasztikus másfél évért, csodálatosan kőkemények voltatok! Ugyan nincs egyéb tapasztalatom, de ennél jobbnak megálmodni sem tudtam volna a pszichodráma foglalkozásokat.”
“Számomra a pszichódráma megnyitotta lelkem kapuit, tudatosultak azok a dolgok bennem, amit csak sejtettem, éreztem, de nem vettem róluk tudomást. Azóta jobban figyelek az érzéseimre, a belső hangra, vagyis önmagamra. Fejlődött önmagamért való kiállásom.
Hálásan köszönöm Nektek, hogy elindítottatok önmagam felismerésének, megismerésének útján.”
“Már a drámacsoport előtt próbálkoztam egyéni terápiával, mivel szomorúnak, levertnek éreztem magamat. A sok beszélgetés a pszichológussal sokat segített, ám az igazi változásokat akkor tapasztaltam, amikor elkezdtem a csoportba járni. Hatványozottan éreztem a jótékony hatást. Úgy éreztem, személyiségemet teljesen átmozgatja a többiekkel való folyamatos interakció. Egyre többet és többet tudtam feltárni magamból, és ugyanezt éreztem a csoporttársaim részéről is. A csoportban elfogadással, megértéssel találkoztam, és ez önbizalmat adott. Nagyon örülök, hogy részese lehettem ennek a nagy kalandnak!”
“A pszichodráma gondolata már évek óta nyugtalanított, tudtam, hogy szükségem van egy támogató mentorra, akinek a segítségével változtatni tudok az életemen. 1,5 éve kaptam egy olyan impulzust, mely után végre meghoztam a döntést. Az önismereti tréning egy ilyen bizalmi körben nagyon biztonságos, de egyben fájdalmas úton indított el, kénytelen voltam szembenézni fajdalmaimmal, gondjaimmal, ugyanakkor elkezdtek a sebek gyógyulni, es egy bölcsebb, tágabb világ tárult fel előttem. Az önismeret egy life long learning munka, megéri befektetni az időt, energiát, hiszen fantasztikus minőségi változást hoz az életembe az önmegvalósítás, kiteljesedés téren. És még hosszú út áll előttem, de napról napra bölcsebben élem meg a mindennapjaimat.”
“Számomra óriási élmény volt a pszichodráma. Egy nagy utazás a saját világomban. Az elején nagyon féltem belevágni, de most úgy érzem, rengeteget fejlődtem ez alatt a másfél év alatt. Sokkal jobban ismerem önmagam, a lehetőségeimet, a korlátaimat, a hibáimat. Köszönöm azt a rengeteg érdekes és izgalmas játékot, amely ezt lehetővé tette számomra. Minden alkalom adott valami újat és sokszor már alig vártam a következő drámanapot. Külön köszönet a csoporttagoknak a feltétel nélküli elfogadásért és az őszinte figyelemért, amit kaptam és magam is adhattam. Ezt mindenkinek ki kellene próbálni!”
“-Segített rálátnom a gyengeségeimre,
-segített abban, hogy kimondjak olyan gondolatokat, amelyeket korábban nem mertem vagy nem tudtam, itt biztonságosan megtehettem
-segített abban, hogy megjelenítsem azt, most hogyan élek és erre „kívülről” ránézni egészen más, mint benne élni
-segített beleélnem magam olyan szerepekbe, amit az életben nem élek meg, megtapasztalhattam azt, hogy az is lehet jó, amit az életben kerülök
-segített abban, hogy azáltal, hogy egy-egy játékban kimondtam az életem szereplőinek gondolatokat, meghallom és nem csak belül forognak az érzések
-segített abban, hogy ne csak a saját felelősségemet lássam, hanem másét is
-megtanultam azt, hogy ha valaki kivált belőlem egy érzést, az nem feltétlenül róla szól, hanem rólam
-azt éreztem, hogy ebben a közösségben bármit megtehetek magammal és fontos volt számomra a visszajelzésük, mégha ezt nem is szóval tették, és nem azért érdekelt, hogy szeretnek-e, hanem mert azt éreztem, hogy a saját fejlődésemhez tesz hozzá
-havi 1 napon csak magammal foglalkozhattam,
-megtapasztaltam azt az érzést, hogy olyan emberek előtt nyíljak meg, akik látszólag nem ismernek, mégis itt olyan dolgokat mutattunk meg egymásnak, amit sok hozzánk közelálló embernek nem
-a feltétel nélküli elfogadás érzését élhettem át
-éreztem azt, hogy szeretnek, pedig „nem ismernek”, érdeklődtek és kedvesek voltak velem, és még azt is éreztem, hogy szeretnek, pedig mindenféle rosszat is elmondtam magamról
-érzetem egy tiszta szeretetérzést, független érzést. Úgy szerettem és szeretem őket, hogy a havi találkozón kívül nem tartottunk kapcsolatot, nem éreztem ragaszkodást, csak rá néztem és azt éreztem, szeretem. Imádni valóak. 🙂
-örömöt éreztem attól, hogy meghallgathatok másokat és tiszteletet irányukba azért, hogy mindezt elmondják”
“Az egyéni terápia nagyon jó kiegészítője. Gyakorlati önismereti munka biztonságos környezetben. Segített elfogadni saját ill. mások gyengeségeit. Kapcsolatba lépni saját érzéseimmel illetve mások érzéseivel és annak rám való hatásaival. Felismerni személyes elakadásokat. Segített megérteni és elfogadni a helyzetem, szerepem, felelősségeim a családomban, a munkahelyi közegemben és az egész világban. Segített a felnőtté válásban, a szülőkről való leválásban és a szüleim elengedésében/elfogadásában, hogy képes legyek a saját családom megalapítására.
A csoport feltétlen elfogadása lehetővé tette számomra hogy olyan dolgokat kipróbáljak, amit más körülmények között soha sem tettem volna az elutasítástól vagy a megszégyenüléstől való félelem miatt. Megtanultam nem szégyellni sírni mások előtt. Érzelmileg kapcsolódni másokhoz akár szavak nélkül, megérinteni és megérintődni. Életem egyik legjobb utazása volt ez!”
“Amikor megérkeztem a drámacsoportba, nagyon rossz lelki állapotban voltam. Az életem során fel nem dolgozott történések kulminálódtak abban az időben és azon kaptam magam, hogy az életem már csak szenvedésből áll. Nem nagyon értettem, hogy jutottam el idáig- hisz úgymond semmi “szörnyű tragédia” nem történt velem. Érzelmileg teljesen elszeparálódtam a külvilágtól és egy nagyon zárt “térben” éltem, ahol sokszor úgy éreztem megfulladok.
A csoportban megéltem azt, amit eddig soha nem tapasztaltam: Megmutatva a sebeim és szorongásaim -amit addig óriási energiákkal próbáltam elfedni- szeretetre és megértésre találtam, sőt megéltem, megtapasztaltam, hogy valójában nagyon sok embernek vannak hasonló problémái,-és elég bátrak voltak ők is ezt behozni a csoportba. Ez adott nekem erőt, hogy türelemmel és szeretettel tekintsek magamra-így lassan, de biztosan elindulhattak a pozitív változások bennem, majd visszavonhatatlanul megjelentek az életemben, a társas kapcsolataimban is. Mély hálával és szeretettel gondolok a csoport minden egyes tagjára, akikkel végig mehettem ezen a nagyon nehéz, de csodálatos folyamaton.”
“Az érzelmi hullámvasútjaim elkezdtek kiegyenlítettebb pálya felé irányulni. Az érzelmi szélsőségeim kezdenek középtengelyre állni.
Szűnik a túlzott naivitásom, kezdek több erőt érezni magamban. Nyugodtabb vagyok, egyre többször érzem jól magam egyedül önmagamban.
Ugyanazt a problémát higgadtabban, racionálisabban kezdem látni, érzékelni, felfogni és értékelni.
Még hosszú út áll előttem, a munka egyharmadát végeztem el, kétharmadnyi terápiás út még előttem áll. Itt tartok most.”
“A csoport abban segített nekem, hogy lássam mindenkinek vannak problémái, némelyik az enyémhez hasonló, némelyik súlyosabb, ez megnyugtató, azért mert szembesít azzal, hogy márpedig a problémákkal szembe kell nézni, egyszerűen lehetetlen előle elmenekülni, ez az életünk része.
A csoportfoglalkozásokon hónapokig nem kaptam szerepet, ez zavart engem, ezért egy idő után el kezdtem kívülállónak, feleslegesnek érezni magam, ez a figyelmemet is befolyásolta. Miután kifejeztem a vágyamat a többiek felé, hogy szeretnék játszani, hívjatok, ez segített, többször is kaptam szerepet, jobb lett a közérzetem, de még mindig azt éreztem, hogy ez nem rólam szól.
A legnagyobb változást az után tapasztaltam miután játszhattam, illetve az antiszerep után. A számomra a csoportfoglalkozásokon az lenne ideális, ha negyedévenként játszhatnék, mert az intenzíven felhoz bennem dolgokat és aktivizál, a közbeeső hónapokban pedig lehetőségem van annak lelki feldolgozására. “
“Befogadó és őszinte közeg, “hinterland”, egy bizonyos fajta “család” érzése. Mások élete valamely pontokon nagyon hasonló az enyémhez, tudtunk érdemben egymásnak segíteni. Megszólíttattam többféle szerepkörben is, az “azonosulás” sikerült.”
“Nagyon jónak tartom a csoportterápiát, mivel azon kívül, hogy alaposabb önismeretre lehet szert tenni, a különféle játékok, és az egyéni drámák alkalmával megismerhettem, és közelebb kerülhettem saját problémámhoz, és a másfél év alatt annak megoldásában nagy eredményt értem el. Nagy segítségemre voltak a csoport tagjainak visszajelzései, és a másik ember egyéni élettörténetének megismerése, illetve az a tudat, hogy részese lehetek a többiek gyógyulási folyamatának. A csoport ereje, és összetartása megadta azt a lehetőséget, hogy bizalommal megosszam elfeledett, vagy elfojtott gondjaimat, és arra is adódott lehetőség, hogy szembenézzek velük, ami az egyik legnehezebb feladat. A délelőtti változatos önismereti játékok és az utolsó alkalom előtti szerepjáték előhozták a bennem élő gyermeket minden jó, és rossz élménnyel együtt, és azokat a vágyakat, gondolatokat, melyek a mindennapokban nincsenek tudatosan jelen az életemben.”
“Amit neked köszönhetek, arra nehezen találok szavakat, életmentés, sorsfordítás, hit, remény, felnőtté érés, a legnehezebb úton megéri végig menni és megtapasztalni a valóságot, valódi szeretetet, ezáltal megismerni a valódi szüleimet és az életben valóban megtanulni úgy szeretni a körülöttem élő embereket ahogy vannak és nekik köszönhetően magamat is, ettől áldásosabb segítséget és útmutatást, amit neked köszönhetek, nincs még egy. Örökké hálás leszek ezért és igyekszem jól élni ezekkel az ajándékokkal, amit Neked köszönhetően megtapasztaltam és eszköz tárrá vált. Köszönöm, hogy vagy, tényleg nincsenek rá szavaim mennyire, csak mérhetetlen hála van a szívemben érted.”