A pszichodráma rövid története

A pszichodráma kialakulásának története, alapítójának Jacob Levi Morenonak életrajzán keresztül:

„Jakob Levi Moreno a pszichodráma megalapítója 1889. május 15.-én született Bukarestben, szefárd zsidó családba. A családban Ő volt az elkényeztetett és eszményített legidősebb fiú a hat testvér közül, ez lehetett az alapja annak, hogy nárcisztikus önbizalomra tett szert. Isten iránti nyitottságát a közösség egy fontos rabbijának a tanítása és a közeli görögkeleti templomban látott szakrális események keltették fel. Ezek az élmények adták az ihletet Moreno élete egyik meghatározó eseményének.” (Blatner 1999) Azért emelem ki ezt a történetet, mert ebben megjelennek azok az ismérvek, amelyek az egész morenoi eszmeiség alapját képezik: játékosság, humor, intenzív megélés, kreativitás, spontaneitás, mintha-realitás, transzcendencia. Az, hogy ezek a jellemzők, a gyermeki világ sajátjai, előre vetítik Moreno azon elgondolását, hogy a gyermeki lélek nyitottsága, tisztasága, játékossága, spontaneitása, segítheti a felnőtt személyiség kiteljesedését.

„A történet: Moreno négy és fél éves korában, a szülői ház alagsorában játszódott. A kis Jacob kitalálta, hogy játszanak Istenest és Angyalost, és természetesen szívesen jelentkezett Isten megformálására. A házban fellelhető székek egymáshoz történő erősítésével elkészítették a mennyországot, ahová Jacobnak fel kellett másznia, és a gyerekek körbe-körbe szaladgáltak az építmény körül, a kis karjaikkal csapkodva kérték Jacobot, hogy Ő is repüljön Velük, Ő meg is tette! Jacob ekkor lezuhant és karját törte.

Moreno mindezt később úgy értelmezte, hogy ha a valóság nem ad alkalmat mindannak a megtapasztalására, amit az elme el tud képzelni, akkor a valóságnak meg kell hajolni a szív óhaja előtt. Valószínűleg ez vezetett elmélete egyik alappillérének a mintha-realitás-elvének felismeréséhez. A mintha-realitás megadja a vágyteljesítés és az egészséges szublimáció lehetőségét.

Fiatalon tanulmányozta a Bibliát, és sok más keresztény és zsidó vallásos írást, beleértve a zsidó misztikus hagyományt, a Kabbalát. Kierkegaard, a misztikus Swedenborg, Henri Bergson, Goethe, Dosztojevszkij, és Tolsztoj írásai is hatottak rá.

1908-ban a bécsi parkokban mesélt a gyerekeknek és játszott is velük, és megállapította, hogy az imporvizáció jelentősen megnöveli a kognitív kapacitásukat és emocionalitásukat. Ezek a tapasztalatok hívták fel Moreno figyelmét a spontaneitás és kreativitás meghatározó szerepére a személyiség fejlődésében.

A bécsi orvosi egyetem elvégzése után a pszichiátrián segédkezett, de nem értett egyet az ott uralkodó felfogással, szívesebben tartott önsegítő csoportot prostituáltaknak.

A Rögtönzések Színházának megalakítása is jelzi, az akció, és interakció utáni vágy megjelenését. Ez a technika a nézőket is bevonja a színpadi történésekbe, ezáltal az előadás kreatív teremtőivé válnak a nézők is. A pszichodrámát is az akció-éhség jellemzi, az a vágy, hogy az események aktív résztvevőivé váljon a csoporttag.

1925-ben elhagyja Ausztriát és New Yorkba költözik. Börtönpszichiáter lesz, majd megnyitja Beacon Hill Szanatórium elnevezésű pszichoterápiás magánkórházát, ahol önálló pszichodráma színpadot alakít ki, és itt kezdi meg a pszichodráma oktatását.

A következő néhány évtizedben Moreno a pszichoterápiás újítások és eklekticizmus fontos katalizátorává vált. Moreno sokféle pszichoterápiás újítást támogatott, különös tekintettel azokra, amelyek az alkotóművészeteket használták fel kezelési eszközként.

Moreno 1974-ben bekövetkezett haláláig aktív tudományos és gyógyító-terapeuta tevékenységet folytatott. Publikált, tanított, nemzetközi konferenciákra járt.

Előre kiválasztott sírfeliratán az alábbi szöveg olvasható:

„Az ember, aki örömet és nevetést hozott a pszichiátriába.”

Az életrajzi adatok mellett szükséges megvizsgálni azokat a személyes tulajdonságokat, amelyek segítették, és olykor hátráltatták Moreno tudományos tevékenységét és munkásságát. Moreno nem szokványos jelenség, szorgalmas, lenyűgözően kreatív, extravagáns, elbűvölő, bátor, nyitott, vállalkozó szellemű, kitartó, erős, látnoki erejű, spontán, és módfelett öntörvényű személyiség. Gyakran egocentrikus és tapintatlan, ezért sokaknak, akik kedvelték, csalódást okozott. Ezzel szemben drámai előadásmódja magával ragadó.

A pszichodrámát független, mindenek felett álló rendszerként kívánta beállítani.

Folyamatosan bírálta a pszichoanalízist és más meghatározó szemléleteket, és elvárta a tanítványaitól és az olvasóitól, hogy Neki adjanak igazat, de ez irreális elvárás, hiszen Moreno is sok pszichoanalitikus elemet beépített módszertanába.

Érdekesség:„Moreno, életében csak egyszer, 1912-ben, találkozott személyesen Dr. Freuddal, a Bécsi Egyetem Pszichiátriai Klinikáján, ahol dolgozott. Részt vett egy előadásán. Dr. Freud éppen befejezte egy telepatikus álom elemzését. Miközben a diákok kifelé tartottak, megkérdezte, hogy Moreno mivel foglalkozik. „Nos, Dr. Freud, én ott folytatom, ahol Ön befejezi. Ön az irodája mesterséges díszletei között találkozik a pácienseivel, én az utcán és otthonaikban, természetes környezetükben. Ön elemzi az álmaikat, Én megpróbálok bátorságot önteni beléjük, hogy ismét álmodni tudjanak. Megtanítom Őket, Istent játszani” Dr. Freud erre a megdöbbentő válaszra valószínűleg nem számított, és állítólag zavartan nézett.” (Moreno 1946.)

Önmagát Géniusznak is tartotta, aki hajlandó megnyílni a kreatív tudattalan teljesség felé.

Moreno ráérzett az emberiség szívében szunnyadó ősi késztetésre, -„a vágyak szimbolikus kielégülésének óhajára, a csoportban való emocionális részvételre, a gyászmunkára, szerepátvételre, hipnoid transzállapotra, a pappal és az Istennel való azonosulásra, - mely már az ókori kultikus drámák, a beavatási és megtisztulási szertartások, a kiűzetési rítusok alkalmazása során formát öltöttek.” (Leutz 1974.)

„Moreno számára a kreativitás, és spontaneitás a létezés alapja, számára a kozmosz, Isten lényegének és cselekedetének megnyilvánulása, teológiai értelemben tehát Isten rendkívül kreatív és spontán. Tekintettel arra, hogy Moreno saját szerepét, társ-teremtői szerepnek definiálta, mely rengeteg energiát adott neki, a pszichodráma által nyújtott lehetőségeket úgy fogta fel, mint egy csodálatos, nyitott lehetőséget arra, hogy Istent segítsük egyre újabb formák létrehozásában.” (Blatner 1999.)

 

Hívjon bennünket, ha készen áll a változásra!